A korábbi évszázadokban úgy tűnik nem volt ilyen gyakori a depresszió, legalábbis az átlagember hírforrása, a világirodalom csak elvétve hoz erre példákat. Az emberek számos esetben nehezen tudják saját élethelyzeteiket elfogadni, a velük megtörtént eseményeket, vagy éppen saját emócióikat feldolgozni, az eredmény depresszió. A tengeren túl az emberek többségének saját lélekgyógyásza van, akihez ilyen esetekben fordulhat, az amerikaiak úgy mennek a pszichológusukhoz, vagy a pszichiáterükhöz, mint mi a háziorvoshoz. Rögtön adódik az első kérdés, a depresszióval kihez kell fordulni, pszichológushoz, vagy pszichiáterhez?
Egyáltalán mikor beszélünk depresszióról? Rengeteg a kérdés a depresszió kapcsán. A kérdéseket dr. Faludi Gábor egyetemi tanárnak, - a Magyar Tudományos Akadémia Doktora, pszichiáter és neurológus szakorvos, Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának főtitkára, - a SE Kútvölgyi Klinikai Tömb Pszichiátriai Klinikai Csoport osztályvezető főorvosának tettük fel.
Dr. Faludi Gábor áttanulmányozva a kérdéseket, előre bocsátotta, azok megválaszolásakor arra törekedett, hogy - mivel a MyPIN egészségügyi portál, amelyet szakemberek is látogatnak, - szakmai szempontból is kifogástalan legyen a téma áttekintése, és a mai korszerű depresszió felfogást tükrözze.
1. Professzor Úr! Az emberek nagyon könnyen mondják magukra, hogy depressziósak, de mi is tulajdonképpen a depresszió? A test fizikai betegsége, vagy a lélek zavara?
Az egyszerű, rövid válasz: a hangulatnak az adaptációt kórosan és tartósan befolyásoló zavara a depresszió.
A komplikáltabb, hosszabb válasz: látszólag megtartott élményszerkezet, lelkiismeret és kötődések ellenére érzett kielégítetlenség élménye, érzelmekre való képtelenség, szomorúság, mely nem része a normális életnek és jól elhatárolható a sérelmekre vagy stresszre adott érthető választól.
Kritériumok határozzák meg a depressziós epizódot, melyek kizárnak más rendellenes pszichés vagy fizikai állapotot. Bármely szakterületen dolgozzanak is a klinikusok, nagyon valószínű, hogy depresszióval fognak találkozni, ezért érdemes azt a - később részleteiben említett - 9 jellegzetes tünetet megjegyezni, melyek magukba foglalják a szindróma pszichológiai és fizikai tüneteit. Pszichés és fizikai tényezők okilag egyaránt szerepet játszanak a zavar kialakulásában, ezek aránya változó lehet.
2. Milyen tünetekkel jár? Ezek a tünetek fizikai jellegűek, vagy negatív hangulati elemek?
Az elfogadott diagnosztikai osztályozási rendszerek szerint a hangulat alapvető változása magában foglalja az öröm átélésének képtelenségét, a szomorúság, reménytelenség érzését, ingerlékenységről, feszültségről, döntésképtelenségről, érdeklődésvesztésről panaszkodnak. Ezekhez társulnak még az ún. Vegetatív vagy szomatikus panaszok, így megváltozik az étvágy és különböző alvásproblémák lépnek fel: elalvási, átalvási zavarok, korai ébredés vagy éppen túlzottan sok alvás lehet jellemző. A tünetek ún. diurnális (napi ingadozásos) változása is vegetatív idegrendszeri bántalom: jellemző, hogy a páciens a reggeli-délelőtti állapotát jelöli meg súlyosabbnak és este érzi jobban magát. A depressziósok lelassulnak, órákig nem szólalnak meg, nem kezdeményeznek, rövid, lakonikus válaszokat adnak, de lehetnek nyugtalanok, agitáltak is. Sokszor foglalkoztatja őket a halál és az öngyilkosság, gyakori a „mindenkinek jobb lesz nélkülem” gondolkodási séma. Gyakran fáradtságról, energiátlanságról panaszkodnak, önbizalmuk csökken, emiatt félnek a mindennapos, rutinszerű feladatoktól is, kezdik kerülni a kötelezettségeket, társadalmi kapcsolataikat beszűkítik, emiatt egy részük lelkiismeret furdalást érez. Súlyosabb esetben ez a folyamat képzelt bűnök érzésének kialakulásához vezethet, azt hihetik, hogy nem érdemlik meg az életet, terhére vannak a mindenkinek, múltban elkövetett, legtöbbször banális vétségek miatt (pl. gyermekkorában hazudott) tépelődnek. Ebben az állapotban téveszmék, hallucinációk is felléphetnek, ezt pszichotikus depressziónak nevezzük, melyben igen nagy az öngyilkossági veszély, ezért ilyen esetben sürgős pszichiátriai osztályos kezelés szükséges.
3. Milyen okokra vezethető vissza a depresszió, mint betegség? Külső környezeti hatásokra, belső tulajdonságokra, az egyéniség zavaraira?
A depressziókutatás etiológiai (az ok-okozati összefüggés szintjén) és patofiziológiai (kórélettani) értelemben ma is három irányban halad: genetikai, környezeti és neurobiológiai tényezőket vizsgál. Évszázadok óta tudjuk, hogy a hangulati életnek családi szabályszerűségei vannak, ugyanakkor a genetikai örökítés nem szükségszerű. Sok függ a társadalmi környezet, tanulás vagy egyéb járulékos tényezőktől, sok jel mutat arra, hogy az életesemények befolyásolják a hangulatbetegségek kialakulását, de több tanulmány találta úgy, hogy nincs szoros kapcsolat. A téma nehézsége és az eltérő módszertanok lehetnek az ellentmondás okai. Sokan figyelmen kívül hagyják pl. a fel nem ismert betegség környezetbefolyásoló szerepét, pl. az állásvesztés, válás vagy a rossz tanulmányi előmenetel legtöbbször nem következménye, hanem oka a depressziónak. Szükséges tehát az első epizód körülményeinek szigorú elemzése, mely egyben nagy populációs mintát igénylő kutatás, ezért nehezen kivitelezhető. Az bizonyított, hogy stresszel járó életesemény sorozat alkatilag túlérzékeny egyénekben olyan neurokémiai változásokat (pl. hiperkortizolémia) idézhet elő a központi idegrendszerben, mely kiválthatja a depressziót.
4. Sok pedagógus, szülő panaszkodik, hogy a gyermekek körében is gyakori a depresszió. Ez mivel magyarázható?
A hangulatbetegségek előfordulási gyakorisága az életkorral egyenes arányban nő. Depresszió nagyon ritkán, 0,3%-ban fordul elő iskoláskor előtt és 2%-os az előfordulása általános iskoláskorban. Serdülőknél már 5%-os az előfordulás és ellentétben a felnőttekkel fiúknál gyakoribb, mint lányoknál. A gyermek és serdülőkori depressziókban a felnőttkorihoz képest legfőbb különbség, hogy a lehangoltság helyett az irritáltság uralja a klinikai képet és hiányzik a súlyváltozás. Fejlődéstani jelenség, hogy a tünetek sokkal szorosabb kapcsolatot mutatnak a környezettel, pl. a kedvezőtlen családi atmoszféra vagy egyéb szociális stresszképző tényezők, tanulmányi problémák nagymértékben befolyásolják a tünettant. Fontos a tünetek kronológiáját elemezni, vajon a depressziót megelőzően is megvoltak már vagy a depresszió megjelenésével egyidejűleg léptek fel a tünetek. Mindenesetre lényeges megfigyelés, hogy a serdülőkori depressziók 20%-át a mértéktelen drogfogyasztást követő detoxikálás után ismerik fel és kerülnek (vagy nem) a pszichiátriai ellátásba.
5. Örökölhető a depresszióra való hajlam?
Egy mondatban már utaltam arra, hogy a depresszió familiárisan örökölhető. A kérdés inkább az, milyen mértékben. A hangulatbeteg – különösen a bipoláris típusú betegségben szenvedő – periodikusan fel és lehangolt állapotok jellemzők - elsőfokú rokonainak a körében a hangulatbetegségek aránya kétségtelenül nagyobb. Az ikerkutatások ezeket az adatokat megerősítették. Valószínűtlen ugyanakkor, hogy egy gén okozza a depressziót, arra azonban számos bizonyíték van, hogy a depresszióra vagy öngyilkosságra való hajlamot ún. poligénes hatások (más szóval un. sok gén együttes hatás) alakítják. Ez azt is jelenti, hogy az egyén hordozza ugyan a genetikai programot, de a szindrómának nem feltétlenül kell megjelenni, több körülménynek kell teljesülni ahhoz, hogy a betegség kiütközzön.
6. A tünetek nyilván bizonyos idő elteltével keltik a depresszió, mint betegség gyanúját. Mikor, milyen gyakoriság esetén kell gyanakodni?
A páciensek és az orvosok túlnyomó többsége nem gondol rögtön depresszióra a tünetek kezdeti szakaszában. A viszonylag sok fizikai tünet – pl. fáradékonyság, szív és gyomorpanaszok, stb. - kivizsgálások sorozatát indítja el – helyesen – a tüneti kép elemzése azonban egyértelműen elvezet a diagnózishoz. A depresszió kezdődhet hirtelen és fokozatosan, kezeletlenül is gyógyulhat általában 6 hónapon belül, ami nem azt jelenti, hogy nem kell kezelni. Szerencsére a legtöbb eset enyhe és jóindulatú, de bennük is megvan potenciálisan a visszatérés és a súlyosbodás, krónikussá válás lehetősége.
7. Hogyan vehetjük észre magunkon, illetve másokon a depressziót?
Kilenc fő tünet közül legalább ötnek a jelenléte szükséges ahhoz, hogy a depresszió felismerésre kerüljön. Ezek a tünetek a következők:
• örömtelenség
• érdeklődésvesztés
• diétázás nélkül súlyváltozás
• alvászavar
• motoros lassulás, azaz a mozgási képesség lassulása, vagy ellenkezőleg, izgatottság
• fáradtságérzés
• értéktelenség érzés vagy önvádlás
• a gondolkodás és döntési képesség csökkenése
• a halállal való gyakori foglalkozás
8. Jelenti-e ennek a 9 kritériumnak a közlése azt, hogy az ember akár un. öndiagnózist is felállíthat, ha saját magán legalább 5 tünetet észlel?
Igen, jelentheti, de azt javaslom, hogy saját magára nézve csak gyanú szintjén fogalmazza meg mindenki a depresszióját, azután mindenképpen konzultáljon szakorvossal.
9. A kívülálló számára nehezen értelmezhető a különbség a stresszes életvitelű ember, a depressziós ember és az elmebajos ember között?
A diagnosztikus kritériumok bevezetésével és a jól strukturált interjúkkal az esetek túlnyomó többségében elkülöníthető az eleve csökkent motivációjú vagy érdeklődésű egyén, vagy a megváltozott élményvilágú, adaptációjában súlyosan érintett beteg ember. A stresszes életvitel feltárása nem mindig könnyű, ugyanaz a stressz az egyénekben különböző következményekkel járhat.
10. Hol a határ, mi a különbség?
Mindannyiunk átélhet csüggedést, lehetünk szomorúak kudarc, veszteség, elkövetett hiba következtében. Az ilyen állapot pszichológiailag beágyazott, megérthető. Nehezen érthető azonban a depresszió, és ha látszólag van is magyarázat, az nem mindig van szoros összefüggésben a tünetekkel, más szóval az érthetőség nem jelent egyben magyarázatot is. Az egészséges ember szomorúságában a külvilág vonzereje csökken és szegényedik, ellentétben a depresszióssal, aki belső életét érzi üresnek. Sok esetben a határ nem éles és nehéz az elkülönítés, különösen, ha pl. egy kiváltó élményhez kapcsolódik a belső üresség érzése.
11. Milyen a depressziós ember és a külvilág kapcsolata?
A betegség természetéből következnek a személyes és társadalmi kapcsolatok szintjén bekövetkező zavarok: pl. a fáradtságérzés, energiátlanság, érdeklődéscsökkenés általános teljesítménycsökkenéshez, munkahelyi, iskolai és házassági konfliktushoz vezethet. Sokan kezdenek öngyógyításba nyugtatókkal, altatókkal, stimulánsokkal, alkohollal. Ez további komplikációhoz vezet, drogfüggőség, alkoholizmus, öngyilkossági késztetés alakulhat ki.
12. Önnek – a betegekkel való szoros és napi kapcsolat alapján – bizonyosan pontos képe lehet arról, hogyan viszonyulnak az emberek depressziós embertársaikhoz?
A kép nagyon vegyes. Azt szoktuk mondani – statisztikákra hivatkozva – a hangulatbetegségek kb. negyede-harmada kerül diagnosztizálásra és kezelik a pszichiáterek. Ez azt jelenti, hogy a nagy többség kezeletlen. A valóságban ugyanakkor többet beszélünk a depresszióról mint bármely más betegségről, sokszor az az érzése az embernek, hogy a vízcsapból is ez csöpög. Elvárható lenne tehát logikailag, hogy a társadalom tudja és elfogadja, hogy a depresszió felismerése és adekvát kezelése jól kidogozott, viszonylag egyszerű, minden beteg előbb-utóbb kezelt lesz. A valóság azonban más. A felvilágosító munka ellenére a betegek jó része sokáig vagy végleg elutasítja a kezelést, sokszor a család, a barátok, ismerősök, sőt egyes orvoskollégák nyomására, arra hivatkozva, hogy csak „teletömik őket gyógyszerekkel, amiktől aztán függők lesznek”. Az idegrendszerrel kapcsolatos magatartási-gondolkodási műveletek komplikáltak, megértésük nehezebb, a mindennapok gondolkodásába nem könnyen illeszthető be egy mentális betegség kémiai úton történő gyógyításának filozófiája.
13. Hogyan hatnak az évszakok és az ünnepek a depresszióban szenvedőkre?
Megfigyelték, hogy jelentős számú páciensnél a markáns hangulatváltozás évszakokhoz kötött: pl. a depresszió inkább a téli hónapokban gyakoribb, míg a kórosan felfokozott hangulat (mánia) főleg tavasszal kezdődik. A kutatók úgy vélik, hogy a sötétebb hónapokban megnő a tobozmirigy aktivitása, következésképpen nő a melatonin elválasztás, mely sajátos lelassuláshoz, étvágyfokozódáshoz, szénhidrátéhséghez, aluszékonysághoz vezet, mely nagyon hasonlít a téli álmot alvó állatok állapotához. Nincsenek pontos adatok az ünnepekhez kötődő depressziókról vagy a hozzájuk társuló öngyilkosságokról. Legtöbben nem az ünnepek alatt, hanem januárban, áprilisban és augusztusban főleg hétfői napon dobják el az életüket.
14. Kigyógyítható-e a depresszióban szenvedő ebből a betegségből, vagy egy életen át kezelésre szorul a depressziós beteg?
Az „orvosi depresszió” hosszú távú kezelést igényel. Az első epizód után fél-háromnegyed évig javasolt a gyógyszeres kezelés. A gyakori visszaesés miatt értelemszerűen egyre hosszabb ideig kell folytatni a kezelést, sokszor éveken keresztül. A páciensek egy részénél élethosszig tartó kezelés lehet szükséges, főleg a krónikus formákban. Mások, szerencsére, akár véglegesen is meggyógyulhatnak.
15. Mikor, milyen tünetek, vagy állapot esetén kell a depressziós beteget kórházban kezelni?
Amennyiben a hangulatzavarhoz súlyos gondolkodászavar pl. bűnösségi téveszme társul, haladéktalanul pszichiátriai osztályos kezelés szükséges. Ebben az esetben a legnagyobb az öngyilkossági veszély. A nagymértékű pszichoszociális funkcióromlással járó állapot vagy az ún. kezelésre nem reagáló (ún. terápia rezisztens) depresszió - legalábbis egy ideig - szintén kórházi kezelést igényel.
16. Mit lehet tudni a kezelésről? Ez a beteggel való rendszeres pszichiáteri foglalkozást, és/vagy gyógyszeres terápiát jelent?
Mindkettőt. Bár jelenleg elfogadott, hogy a depressziót elsősorban farmakoterápiával, azaz gyógyszerrel kell kezelni, a pszichoterápiával kombinált kezelés adja a legjobb eredményt. Ez utóbbi széles skálán mozog, pácienstől függően a támogató jellegű beavatkozástól a kognitív magatartásterápián át az analitikusan orientált pszichoterápiákig van választék.
17. Ha valakit ambulánsan kezelnek, mi történik, ha nem veszi be a gyógyszert, nem megy el a rendelésre? Milyen szervi és egyéb problémákat okozhat ez?
A páciens maga dönti el milyen kezelési formát választ, amennyiben nem áll fenn pszichózis. Utóbbi esetben orvosi pszichiátriai osztályra kerül. Ha nem pszichotikus és nem kívánja a gyógyszeres kezelést pszichoterápia jön szóba. A kezeletlenség sokkal több veszéllyel jár, mint a szakszerűen kivitelezett kombinált terápia, a hangulatbetegség okozta folyamatos stressz fokozza a testi betegségek kialakulásának rizikóját, pl. magas vérnyomás, érbetegség, gyomor-bélrendszeri betegség hátterében nemegyszer depresszió áll.
18. Egyáltalán kigyógyulhat valaki a saját erejéből, a depresszióból?
Esetenként igen. A stressz okozta zavarokban sokan jó megbirkózási képességekkel rendelkeznek, így pl. hónapokig tartó különböző krízisek, válás okozta depressziókból gyógyszeres kezelés nélkül is gyógyulhatnak. Ilyen esetekben előnyös a támogató (szupportív), a viselkedés (kognitív) vagy a pszichodinamikusan orientált pszichoterápia. Ugyanez vonatkozik az enyhén depressziós páciensekre is.
19. A pszichének számos betegsége van. Mivel szokták leggyakrabban összetéveszteni laikusok a depressziót?
A depresszió számos betegségben megjelenhet, vagy ahhoz társulhat. Leggyakrabban a szorongásos zavarokhoz társul és nem mindig könnyű elkülöníteni egymástól a két állapotot. Lényeges különbség, hogy a depresszió minden életkorban indulhat, az elsődleges szorongásos betegség ritkán indul 45 év után, előbbiben a szomorúság, utóbbiban a félelem- aggódás uralkodik. Mindig figyelembe kell venni egy másik betegség lehetőségét, mely előidézhet depressziót pl. pajzsmirigybetegség, demenciák korai stádiuma, Parkinson-kór, különböző daganatok, vírusos vagy bakteriális betegségek, különböző gyógyszerek szedése – pl. szedatívumok, (nyugtatók) vérnyomáscsökkentők, fogamzásgátlók. Gyászolók is lehetnek depressziósok, normális esetben azonban a tünetek egy idő múlva spontán megszűnnek.
20. Hogyan segíthetünk mi, képzetlen emberek - nem szakértők - depressziós embertársainknak?
Mivel nagyon gyakori betegségről van szó, laikus szinten is – ahogy újraéleszteni is tudni illik – tudni kell néhány jellemzőt a hangulati életről. Az előbb említettek alapján ez nem olyan bonyolult, odafigyeléssel, kellő empátiával a laikusban is időben felmerül a gyanú, ha találkozik a korábbi magatartásához képest meglassult, dekoncentrált, gátolt, fáradtságra panaszkodó társával. Segíteni kell a probléma tisztázásában és buzdítani a kezelés szükségességének elfogadására, valamint a kezeléseken való együttműködésre.
Interjú Prof. Dr. Faludi Gáborral – megjelent a mypin.hu magazin weboldalon - 2006.03.01.
Az interjút készítette: Offenbeckné dr. Sólyi Ilona
